Nagy Zopán
Rítus, transz, balansz…
Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.
(Magyar Műhely Galéria, Budapest, 2026. 04. 08. – 04. 30.)
Transzparencia, avagy: átláthatóság, világosság, átlátszóság… Látható és láthatatlan,
átható, áthatolható és sejtelmesen, mögöttesen derengő, opálos plexik álomfázisaiban
rejtőző, rétegesen is felsejlő, téridőkben rezdülő, hermetikusból, kvázi keretek közül,
keretezhetetlenül szerte-rezonáló, karcoktól, gesztusoktól vibráló alkotások
esszenciája járja át a kiállító terem felületeit…
A körforgások, az automatikus rajzolatokkal is rokonságot mutató titkosírásüzenetek a kiválasztott belső terek gyomrából, zsigereiből, szívéből és szelleméből
lüktetnek… Formákba ágyazott, rejtett forma-bontások váltakoznak… A Pálográfiák:
az alvajáró grafológusok bonctani víziói, akár a kódfejthetetlen pszichózis-mint(h)ák:
az ismereteken túláradnak, áthatnak, tovább-bontakoznak…
Elméleti, individuális magán-rítusok, transzok, transzparens egymásba-hatások,
kavargó, expresszív behatolások, elfedések, visszakaparások, lelki ásatásokfeltárások, rejtőzések-felmutatások, illetve fragmentumok és megélt, megérlelt
egészek összjátéka, művészeti körforgása zajlik Pál Csaba (különböző technikákkal
létrehozott) alkotásainak kísérleti világában… Ámen!
A transzparencia paradox módon azt is jelentheti, hogy valami jelen van, de
rejtve marad. Ez a folyamat megfigyelhető az élővilágban, természetes formájában is,
ott, ahol kulcsszerepet játszik a túlélésben, a védekezésben és a környezeti
rejtőzködésben…
Pál Csabát évtizedek óta foglalkoztatja a rétegzettség, átlátszóság, takarás, elfedés
problémája, képeken és installációkban is. Az átlátszóság művészi értelemben
szimbolizálhatja az őszinteséget, tisztaságot, sebezhetőséget. Arra törekszem, hogy vizuálisan
szubjektív módon megmutassam ezt az összetett folyamatot. – vallja a művész jelenlegi
projektjének kapcsán, melyben fizikai, természeti, filozófiai szinten is vizsgálja az
említett problematikát… A tárlaton négy egység tárja fel magát:
A hidegtű akupunktúra-szerűen, sokszorozva szúr, hatol az áttetsző plexi lap
korpusza alá. A megkarcolt, sebzett felületek nyomatok formájába burkolóznak. A
szikár hallgatás alatt az elnyelt színek (immár fekete-fehér véreresen) a vonalvezetések versezet-szerkezetéről és karcolt, biomorf formákról énekelnek. Belőlük
(öngerjesztő véredények által) serkenő, növekvő magok és egyéb absztrakt világok
belső energiái áramlanak… Lassítva, áramlanak szerte…
A nyomóformák, a hibernációból újraélesztett plexilapok újabb kompozíciókat
hoznak létre. A művész itt digitális technikákhoz is nyúlva: a transzformált lapokat,
hordozókat egyedivé alakítja. Kiegészítések, beépítések által talán (l)átható, hogy a
mögöttesben egy komplexebb, nagyobb lélegzetű átlátszóság is felmutatható…
Hiszen a rejtett, esszenciális tartalom ismét részleteiben mutatja meg lényegét…
Archiválás után a számítógép és layerek segítségével tovább-értelmezett alkotásokat,
világító dobozokat is létrehoz a művész. Ugyancsak az átlátszóság izgalmait és a
fény mágiáját használva. Az archiválást Pál Csaba itt egyféle eltemetés rítusaként éli
meg. Ezen munkálatokkal a plexi lapokat tér-elemekké alakítja, egymásba illeszti,
ezek által alakul az installáció építése.
Az átláthatóság egy másik bemutatása (és itt egy konceptuális rész következik):
amikor a művész mindenről feljegyzést készít: hogy mikor, mennyi
időt, hány forintot költött, hány órát töltött el a művek elkészítésével, ezt egy füzet
formájában is bemutatja.
Minden mű jellemzője (a kettősség és a transzparencia) minimum két elemből áll, és
több hordozó-felületből épül fel. És mindezt a rétegzettség és az átlátszóság köti
össze egy nagy egésszé. A mindennapi életben is megjelenő eltűnések-visszatűnések, sőt definiálhatatlan
torzítások metaforája, folyamata: jelenség-jelenések szintjén akár fata morganaállapotok rezgéseiként is kirajzolódhat, főként éber álmok fázisaiból, látomásfelhőiből, abszurd, szürreál délibábjaiból előbukkanva. Lírikus, latens látományok:
ismeretlen fény-lényből fakadó laterna magica körvonalai és belső, parázsló (ámde
monochrom) magjai mosódnak össze…
Amikor a fénysugarak megtörnek a különböző sűrűségű (és hőmérsékletű) légrétegekben, illetve belső tér-érzetekben: akkor tárgyak lebeghetnek, megnyúlhatnakösszenyomódhatnak, gyakran képlékeny, higanyos-mákonyos formákat, formulákat
megidézve, megrajzolva, kivetítve, akár kvázi írás-karcolat köpönyeget is öltve…
Ott – és itt is szembesülhetünk megnyíló dimenziókkal: a sajátos valóság és képzelet
határmezsgyéjén egyensúlyozva… Transz-balansz, transz-balansz: koponyákba
ágyazott fiolákhoz, mágikus amulettekhez suttogó alkimisták (transz-balansz, transzbalansz): lepárló üvegcsékben, fehér holló vérében lebegő, nyugtalan homunculusok a
föld alatt…
Pál Csaba sorozataiban, művészkönyveiben, objektjeiben, installációiban, egyéb
ciklusaiban cirkuláló, szinte önjáró, gyakran spirális energiák (metamorfózisokkal
ölelkezve): az állandó változás, visszatérés, megújulás jegyében, tonálisan és
transzponáltan – szakrális szekvenciákat is megidézve – működtetik, járják speciális
vitustáncukat: Sancti Viti – Viti Sancti…
Megnyilatkozások, rezgések vizuális feldolgozása:
Lassan eltűnnek a valósághoz köthető jelek, konkrét szövegek, írásjelek, és
varázscsontokból, szavakon túli, kép-költészeti rezonanciákból alakulnak ki idiómák
és ideogrammák, kimondhatatlan vagy átvitt értelmű felismerések…
Henri Michaux feloldott indulatokkal és tejjel itatott démonokkal teli labirintus
üvegfalára vési fel végtelenített rajzolatait, miközben meghasonlott, maszkos
informelek rétegződő jelek halmazaival mélyítik a tudattalan szomjazó kútjait…
Elvonatkoztatni annyi, mint: el- és feszabadulni!
Transzparens körforgás
Mit is jelent ez a fogalom? A „transzparencia” szó jelentése és fogalma a magyar nyelvben azt jelenti,
hogy átláthatóság, világosság, átlátszóság. Egy adott dolog vagy tevékenység könnyen érthető és
követhető. A transzparencia az üzleti, politikai és jogi természeti közegben is fontos szerepet kap.
Alap anyagom a plexi, ami átlátszik. Hogyan tudtok nem papírra, hanem átlátszó felületre alkotni?
Milyen kísérletek által jönnek létre a rétegzett átlátszó művek? Hogyan alakul át egy hagyományos
technika? Milyen érzés lezárni /eltemetni és újra értelmezni valamit/? Hogyan tudom a
transzparencia folyamatát bemutatni? Mit jelent számomra az átlátszóság, rétegzettség, és ennek
eltűnése? Hogyan tudok kilépni a hagyományos grafikai technikák világából?
A mai világunk alapvető problémája a transzparencia, ami hol megjelenik hol eltűnik a mindennapi
életünkben. A mostani kiállításon ezt a problémát vizsgálom, mind fizikai, természeti, filozófiai
szinten. Évtizedek óta foglalkoztat a rétegzettség, átlátszóság, takarás elfedés problémája, képeken
és installációkban is. Az átlátszóság művészi értelemben szimbolizálhatja az őszinteséget, tisztaságot,
sebezhetőséget vagy akár a láthatóságot és láthatatlanságot. A transzparencia paradox módon azt is
jelentheti, hogy valami jelen van, de rejtve marad. Ez a folyamat megfigyelhető az élővilágban a
természetes formában is, ott ahol kulcsszerepet játszik a túlélésben, a védekezésben, és a környezeti
rejtőzködésben. Arra törekszem, hogy vizuálisan szubjektív módon megmutassam ezt az összetett
folyamatot.
A kiállítás négy nagy egységből áll.
Az első (Még előtte) a hidegtű sokszorosított grafikai technika, ahol az átlátszó plexi lapot
megkarcolom, (megsebzem) és ebből készítek nyomatokat. Nincs szín csak vonal és az átlátszó
felület. A karcok absztrakt biomorf formákat, magokat, edényeket, külső belső világunk energia
áramlását ábrázolják.
A következő egység (Rétegek között) a digitalizálás, archiválás. A meglévő grafikákat számítógép és
layerek (rétegek) segítségével újra alkotom. Ezzel a technikával a meglévő alapanyagokat archiválom,
„eltemetem”.
A harmadik egység (Mintha újra) a digitalizálás, archiválás. A meglévő grafikákat számítógép és
layerek (rétegek) segítségével újra alkotom. Ezzel a technikával a meglévő alapanyagokat archiválom,
„eltemetem”.
A következő egység (Később is ugyanaz) a nyomóforma plexilap, „újraélesztése”. Újra értelmezem a
karcolt plexilapokat, így több rétegű alkotások születnek, ahol láthatóvá válik az átlátszóság,
rétegzettség, de egy teljesen új nagy méretű alkotás sorozat jön létre. Megsemmisítve a nyomat
alapjául szolgáló plexi lapokat, hol kiegészítem hol eltakarom a karcokat. A plexi háttér matt, sima
felülete a Voronoj-rendszert követi, (egy olyan matematikai térfelosztási módszer, amely a
természetben nagyon gyakran előfordul, pl.: zsiráf foltjai, teknős páncélja, szitakötő szárnyának
erezete).
Minden mű jellemzője a kettősség, és a transzparencia, minimum két elemből állnak, és több
hordozó felületekből épülnek fel. A rétegzettség és az átlátszóság köti össze ezeket a részeket egy
nagy egésszé.
Pál Csaba 